Református identitás és spiritualitás
Németh Tamásné Schédl Tímea , 2023-05-20 07:19:38
A fenti címmel került megrendezésre május 11-én és 12-én a tavaszi dunántúli lelkésztovábbképző tanfolyam. A helyszínt és a szakmai hátteret biztosító Pápai Református Teológiai Akadémia rektora, Dr. Németh Tamás a téma kapcsán kiemelte, hogy az előadások célja tudatosítani, erősíteni és ha kell, visszazökkenteni a lelkipásztorokat abba az identitásba, ami a gyülekezetépítés szempontjából kívánatos lehet. Nyitó áhítatában Steinbach József püspök arról szólt, hogy a szószéki prédikálásnak hivatalosan elhívott és arra felhatalmazott szolgái vagyunk, és ez a tény nemcsak református lelkészi identitásunk forrása, hanem részben a református spiritualitás mibenlétét is meghatározza.
Steinbach József nyitó áhítatában esszészerű gondolatokban vizsgálta meg a prédikáció előadása és az előadóművészet kapcsolatát. A püspök három igét választott előadása alapjának: „Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben…, hogy szolgálatodat maradéktalanul betöltsd!” (2Timóteus 4,1–5), „…csak szólj, és meggyógyul a szolgám.” (Lukács 7,7), „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass…” (Cselekedetek 18,9).
A
prédikáció előadása az igehirdetői szolgálat nyilvános fázisa, az, amit
a gyülekezet hall, megtapasztal. Számos fogadtatása lehet egy
prédikációnak, az azonban tény, hogy ami és ahogy elhangzik, az
határozza meg a prédikáció további sorsát. A prédikáció előadása és az
arra való alapos készülés is a református identitás része, mindkettőnek
adott a spiritualitása. Ravasz László szavaival élve, a prédikáció a
szószéken lesz kész, a felkészülés egy egész héten át, az utolsó
pillanatig tartó folyamat. Az előadás során válik teljessé a prédikáció,
a szószéken derül ki, hogy mit tett a Szentlélek hangsúlyossá, mit
változtatott meg a Lélek az eredeti elgondoláshoz képest. A püspök
kiemelte, hogy az elhangzott igehirdetés nem tehető csak úgy félre, a
kiérlelt anyagot ezután öntjük végleges formába.
Steinbach József
azt vizsgálta, hogy mit lehet tanulni az előadóművészektől a prédikáció
előadására nézve. Kiemelte, hogy ezek a példák csak a prédikáció
természetének emberi oldalára paradigmák, mert a prédikáció csak akkor
lesz igehirdetéssé, ha Isten könyörül a prédikálón Szentlelke által, és
az emberi készülést megáldja.
A püspök előadóművészek konkrét
példáit hozta a hallgatóság elé, amiknek homiletikai tanulságai is
vannak. Az idézett előadóművészek példája alapján tette fel a kérdést,
hogy kellően odaadóak vagyunk-e a legszentebb műfaj, a prédikálás
tekintetében? A komoly készülés, az odaszánt idő, az anyag teljes
birtoklása, az imádságos koncentráció nélkül nincs prédikáció. A csoda
Istentől való, a karizma is, de Isten csodás hatalma felhasznál minket
ebben a csodában. Az előadóművészek példái arra intenek, hogy az
odaadás, az állandó készülés, az előadás előtti anyag felfrissítése és
az arra való ráhangolódás nélkül nem várhatjuk azt a csodát, ami által
az a több adatik, ami már túlmutat rajtunk.
Dr. Szabó Előd professzor „A reformáció történeti
jelentése” címmel a református identitáshoz és spiritualitáshoz köthető
elemekről szólt előadásában. A professzor mint egyháztörténész
egyháztörténeti példákon keresztül ismertette a református identitás
elemeit, melyek: 1. Krisztus központúság, egyedül Krisztus a fő, 2.
Istennek való engedelmesség, 3. Kitartás a végsőkig Isten kegyelme
által.
A professzor véleménye szerint a református spiritualitáshoz
kapcsolódó elemek: 1. Bűnbánat-bűnbocsánat kérdésköre, 2. Úrvacsora mint
Unio mystica cum Christo, 3. Anyagi javak tiszta kezelése földi
kísértések között, 4. Puritánság (tisztaság és egyszerűség), 5. Egyéni
kegyesség, 6. Közösség (gyülekezet és lelkipásztor kapcsolata,
lelkipásztor és lelkipásztor kapcsolata), 7. Gyülekezeti éneklés, 8.
Imádság.
Leszögezte, hogy a református identitás egy melegszívű
odafordulás a másikhoz, amelynek alapja, a belső kapcsolattartás
Krisztussal.
Dr. Németh Tamás rektor „A keresztyén lét és református lét” című előadásában az én-azonosság fontosságát, dinamizmusát, az identitás változó és állandó kapcsolódási pontjait elemezte, valamint kitért a 21. század hamis éntudatára is. Ezzel ellentétben a keresztyén éntudat abban gyökerezik, hogy a keresztségben Krisztussal együtt eltemettettünk és Isten erejében feltámadtunk (Kol 2,12; Gal 2,20). Az őskeresztyénség éntudata a keresztség által megtapasztalt újjászületés, a Krisztusban való lét. Ebből az éntudatból következett a keresztyénség egyháztudata is. Miroslav Volf hívja fel a figyelmünket arra, hogy az egyháztudatunk csakis a Szentháromság megismerésének fényében kerül a helyére, akkor tapasztaljuk az Egyház igazi létét, ha az „tele van Szentháromsággal” (Órigenész).
A rektor hangsúlyozta, hogy a szabad egyház modelljébe, amelyet a mai protestáns egyházak szívesen követnének, a szentháromsági analógia semmilyen formája nem illik, mert ez a modell csak az egyén üdvözüléséről gondolkodik és arról is a szinergizmus hamis talaján. Végül példákkal illusztrálva szólt a református identitás kríziséről, amelytől nem kell megrettennünk. Ugyanis krízis nélkül lehetetlen egybevetnünk a látható egyházat a Krisztus által akart keresztyén közösséggel, a láthatatlan egyházzal. Minél inkább törekszünk a Krisztus által formált keresztyén közösséghez igazodni, annál nagyobb alázatban kell megvallanunk azt, hogy ezt a célt még nem értük el. Identitáskrízis, mint veszélyes állapot akkor áll elő, ha nagyobb számunkra a világ vonzása, mint a Krisztusban való lét és megmaradás.
Jaap Doedens docens „A reformáció újszövetségi értelmezése” címmel tartott előadásában kifejtette, számunkra milyen előnyös, hogy a Szentírás-kutatásban nemcsak nyelvtanilag, hanem történetileg is vissza tudunk menni. Nekünk sokkal több ismeretünk van a Szentírásról, mint a reformátoroknak. A docens szerint fel kell tennünk a kérdést: Mi az ember hivatása, feladata ebben a világban? Feladatunk, hogy Istent képviseljük papként és királyként a világban. A docens a reformáció újszövetségi értelmezését abban látja, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása visszaadja az emberek hivatását, melyet Isten a világ teremtésekor adott. Az ember legfőbb baja a bálványimádás, mert így veszítjük el a feladatunkat, ami nem más, mint az, hogy Isten képmásai legyünk a világban.
Vladár Gábor professzor „A reformáció hermeneutikájáról” szólt. A professzor szerint meg kell határoznunk, hol vagyunk mi reformátusok a keresztyének családjában, valamint milyen súllyal vagyunk jelen a magyarországi viszonyok között. Ennek fényében kell levonnunk a következtetéseket az új népszámlálási adatokból. Szükséges elgondolkodnunk azon, hogy mit jelent számunkra a reformáció, illetve mit jelentett nekünk a 2017-es reformációs ünnepség? Ünnepséget vagy megemlékezést? A protestáns kulturális közegben mit ünneplünk mi? Vajon a lelkipásztori tisztség mibenléte fontos-e számunkra? A professzor felvetette az úrvacsora, egység és közösség, egység és sokféleség kérdéskörét is. Véleménye szerint a reformáció célja: felfedezni az evangélium kohéziós erejét.
Az esti áhítatot Imre Bálint, a Mezőföldi Református Egyházmegye esperese tartotta az 1Krón 29,10-19 alapján. Dávid hálaimáját felolvasva az adakozás fontosságáról beszélt. Mit kaptunk az Úrtól és mit adunk vissza? Isten az Ő gazdagságából ad. Mennyi mindenünk van. Mindent az Úrtól kapunk, ahhoz képest mi csak a töredékét adjuk vissza, hogy az Ő dicsősége láthatóvá legyen a világban.
Balla Ibolya prorektor „A reformáció ószövetségi értelmezése” című előadásában rávilágított az Ószövetség történeti eseményeinek fontos fordulópontjaira. Beszélt az isteni kiválasztásról, Ábrahám elhívásáról, az ősatyák engedelmességéről.
Szólt Isten ígéreteiről, melyek népére vonatkoztak, kísérték övéit a legnehezebb helyzetekben is. Isten ígéretei nem változtak meg népe engedetlensége miatt, Izráel hűtlensége nem változtatott és nem változtat Isten hűségén. A szolgaság házából való megszabadítás során Isten szabadító Úrként mutatkozott be népe számára. A Sínai hegyen történt szövetségkötésben ott rejlik Isten féltő szeretete, irgalmas kegyelme. Isten olyan Úrként mutatkozott be népének, mint aki a bűnt megbocsátó, életre megtartó Isten. Hiszen Ő bűnt gyűlölő, de a bűnös embert szerető Úr.A prorektor előadásában kiemelte azokat az Ószövetségben előforduló igéket, amelyek Isten és népe kapcsolatában fontos, előremutató tartalommal bírnak: elfelejteni, megőrizni, megvetni- visszautasítani, valamitől eltávolítani, megtérni. A prorektor beszélt a prófétaság jelentőségéről, akik, Isten hűséges szeretete alapján hűségre tanítottak. Az Ószövetség népe számára a reformáció egyet jelent az Isten szabadító szeretetéhez ragaszkodó hűséggel. Ennek kapcsán részletesen szólt a prófétai intéseket követő megújulásokról, kiemelten a Jósiás király idejében lezajlott kultuszreformról, annak lelki tartalmáról. Az Isten szövetségében népe csak úgy tud megmaradni, ha folyamatosan igazodik az Ő akaratához, a történelmi szituációkban kijelentett intéseihez és hűségére hűséggel válaszol.
Lucski Márta docens és Bor Imre,
a Presbiteri Szövetség elnöke „Keresztyén spiritualitás és református
spiritualitás” címmel tartottak előadást. A docens asszony előadásnak
első részében bibliai alapvetést adott, miszerint a spiritualitás Isten
Szentlelkének munkájára épül, azaz Isten munkájára teszi a hangsúlyt. A
sákramentumokban, a keresztségben és az úrvacsorában megéljük a
Krisztussal való kapcsolatot, bensőséges viszonyt. A Lélek által
megvalósított részesedés ez, Krisztust fogadjuk el a hitben.
Megemlítette a misszió fontosságát, mely ajándék, szolgálat és erő a
keresztyén ember számára. A misszióban való részvétel
kiegyensúlyozottságot és valódi örömöt ad. A bibliai alapvetés mellett a
református hitvallási iratainkra is felhívta a figyelmet. A II. Helvét
Hitvallás V. fejezetének üzenetét kiemelve, mely szerint Istenre és a
közbenjáró Krisztusra van szüksége az embernek. Az Atya és a Fiú Isten
személyes és bensőséges kapcsolatáról szólt, amely a Lélek vezetése
által valósul meg. Ez határozza meg a mi református keresztyén
spiritualitásunkat.
A docens elmondta, hogy a 20. század történelmi
eseményeinek hatására létrejött lelki ébredési mozgalmak a fentieket
tűzték ki célul. Krisztus befogadását, a hitvalló keresztyén élet és
keresztyén élet spiritualitásának megélését, illetve az aktív
gyülekezeti életben való részesedést. A keresztyén ember jellemzője nem
lehet más, mint mások szolgálata és a puritán élet megélése. Ma az
egyéni vallásosságra helyezik a hangsúlyt. A docens előadása zárásaként
elmondta, hogy a spiritualitás a múlt értelmezésében, a jelen
megélésében, a jövő reményteli elfogadásában segít.
Bor Imre elnök beszámolt arról, hogy az nevezhető református
keresztyén embernek, aki találkozott Jézus Krisztussal és ezt a
kapcsolatot, ezt az összeköttetést élőben tartja. Az elnök fontosnak
gondolja azoknak a feltételeknek a megteremtését, amelyek mentén
kialakulhat a református spiritualitás. Szívének kedves jelmondata: „Élj
úgy, hogy kérdezzenek!”
Meggyőződése, hogy minden református ember
kötelessége a szolgálat. Fontos feladatnak tartja a szolgálat mellett az
imádságos lelkületet. Presbitertársai szívére helyezi: Szeressétek
lelkipásztoraitokat! A lelkipásztorokat pedig így bíztatja: Ne féljetek
presbitereitektől! Az elnök így figyelmeztette hallgatóságát: áldássá
kell válnunk egymás és mások számára.
Barta Zsolt docens „Mit tanulhatunk más felekezetek spiritualitásából?” című előadásában liturgia, istentisztelet és spiritualitás kapcsolatát mutatta be. Milyen a magyar református kegyesség? – tette fel a kérdést a docens. Erre a kérdésére gyerekkori élményeiből hozott példákat az istentiszteleti énekek, a beteg-úrvacsora, a nagypénteki bűnbánattartás példáit felsorakoztatva. Beszélt otthoni és templomi kegyességről. Rávilágított a liturgia és a lelkiség közti különbségekre. Felhívta a figyelmet arra, hogy az istentiszteletet az igazságnak kell uralnia és említést tett arról, hogy liturgia, istentisztelet és spiritualitás kapcsolatát vizsgálva, az érzelem és az értelem közi kapcsolat megtalálása és megtartása mennyire fontos.
Toókos Péter, János testvér bakonybéli bencés szerzetes előadását a következő kérdéssel indította: Hasznos-e átvenni más közösség spiritualitásából valamit? Ha ezt a kérdést vizsgáljuk, akkor mindenképpen szükséges elkülönítenünk a formát és a tartalmat! – mondta a szerzetes. A bakonybéli bencés Szent Mauríciusz Monostorban megélt hétköznapok és ünnepnapok történetein, eseményein keresztül és a Szentírás igéinek, az egyházatyák életének, illetve a Deuterokanonikus könyvek szövegrészleteinek segítségével mutatta be, milyen a kegyességi élet Bakonybélben. Ennek kapcsán szólt test és lélek egységéről, a böjt hasznáról, a mozgás öröméről, a zarándoklat lelket megújító, megerősítő szerepéről, a csendben, az imádságban rejlő lehetőségekről és a közösség megtartó erejéről.
A lelkésztovábbképzés úrvacsorás istentisztelettel zárult. Máté László
főjegyző a Mk 6,37 alapján elmondta: mindannyian benne vagyunk az
ötezer ember megvendégelésének történetében. A tanítványok fáradtak.
Szívükön viselik az emberek sorsát. Jó szervezők. Haza kell küldeni
őket, mert nincs mit enniük adni nekik. Hogyan és miből adjanak?
Próbatétel számukra. Üres a kezük, talán a szívük is. Nincs ennél
rosszabb, mikor azzal szembesülünk, nem tudunk mit adni.
Jézus
engedelmességet kér tőlük, amikor azt mondja: „Adjatok nekik enni!”
Engedelmességet kér, nem lehetetlent. Jézus csodát cselekszik. Ha kiürül
a kéz, Jézushoz lehet menni, és megtörténik a csoda. A tanítványok
csoportokba ültetik az embereket, szervezik a közösséget, közben Jézus
cselekszik. Esznek és jóllaknak, marad is. Tizenkét tele kosár. Ez a
tizenkét tele kosár azokra vár, akik nincsenek még ott, a következő
nemzedékekre, a következő tanítványokra. A keresztyén egyház lelki
kincse ez. Nem a miénk a kincs, Jézustól kaptuk, adjuk tovább! El kell
kérni tőle porciónként. Mert általunk megelégít másokat. Ő nem kér
tőlünk többet, mint amit meg tudunk tenni.
Köszönjük az előadók tartalmas előadásait, hálásak vagyunk a felemelő, megerősítő igei üzenetekért!
forrás: http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/23962/