A reformáció ünnepe alkalmából tartott csendesnap az Akadémián
A Pápai Református Teológiai Akadémia közössége 2022. november 2-án tartotta reformációi csendesnapját az Ótemplomban és az Akadémián.
Igét hirdetett Köntös László gyűjteményi igazgató a Zsid 13,8 alapján. Az igehirdető igehirdetésében elmondta, hogy a reformáció nemcsak egy történelmi esemény, a reformációnak idői kiterjedése is van. Isten elhívott minket egy több ezer éves hagyományba, hogy követői, igéjének hirdetői legyünk. A lelkipásztori lét nem magánvállalkozás, mert megbízásunk van az élő Istentől. Nagy kísértés számunkra, hogy létjogosultságunkat ebben a világban azzal magyarázzuk, mi magunkat tartjuk meg, vagy a múlt érdemeit hozzuk fel megtartó elemként, pedig az igazság az, ami Isten igéjében írva van: “Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” A világ folyamatosan változik körülöttünk és azt sugallja az ember is halad, folyamatosan fejlődik, melynek következtében szükségtelenné válik a megváltás. De vajon az ember meghaladhatja-e önmagát? Isten igéje megmutatja számunkra, hogy emberként Isten irgalmára szorulunk. Folyamatos konfliktushelyzetben vagyunk, mint lelkipásztor, mint egyház. Másként szólva nagy nyomás alatt vagyunk. Rajtunk múlik, hogy behódolunk, feladjuk a reformáció örökségét, vagy hirdetni akarjuk Isten örök és állandó Igéjét. A reformáció visszatért az eredethez, a reformáció hirdette, kell a megújulás, a reformáció kritika volt, de a keresztyénségen belül tért vissza az alapokhoz. Az alapigazságokat nem írhatjuk át. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Nincs más út ma sem, mint a reformáció útja. Ellen kell állni a progresszió hamis mítoszának. A reformáció öröksége, hogy mindig ki kell állni az igazságért, mindig meg kell állni az igaz hitben. Bizonyosságunk, hogy Isten a történelem Ura. Bízzuk Istenre magunkat és hirdessük azt a Krisztust, aki ebben a változó világban mindörökké ugyanaz!
A gyászról tartott előadást Szépné Czippán Noémi etei lelkipásztor, a PRTA öregdiákja, mentálhigiénés szakember.
Az előadó kifejtette, mindannyian érintettek vagyunk, mindannyian találkozunk előbb vagy utóbb a halállal és a gyász fájdalmával. Különbözőképpen reagálunk egy-egy szerettünk elvesztése kapcsán. Többféleképpen meghatározhatjuk mi a gyász. A gyász a veszteségre adott érzelmi reakció, érzések kavalkádja, hitpróba, normális és természetes reakció. A gyász egy hosszú folyamat. A régi időkben a halál, a gyász az élet természetes velejárója volt, ma azonban sokan tabuként kezelik, nem akarják elfogadni, hogy a földi élet egyszer lezárul és nem akarják megélni a veszteséget sem. Nehéz a ma emberének tudomásul venni, elfogadni, hogy nem ő az életének irányítója. Az előadó elmondta, szabad a gyásszal és az elmúlással találkozni. Bibliai történetek, példák is segítségünkre lehetnek ebben. Továbbá kifejtette, egy-egy közösségben nemcsak az egyén, hanem a közösség is gyászol. Szabad egymásnak segíteni és Isten igéjével vigasztalni a másikat. Szabad segíteni, hallgatni, meghallgatni, a sírókkal együtt sírni. Az előadó hangsúlyozta, hagyni kell a gyászolót, hogy megélje a gyászt. Felhívta a figyelmet a gyászcsoportok építő szerepére. A gyászcsoport segít, erősít, támogat.
Köszönjük lelkipásztor testvéreink szolgálatát, az igehirdetés által kapott megerősítő útmutatást és az építő, tartalmas előadást.
– ntst –