Presbiterképző a teológián
2025. november 8-án tartottuk az első Presbiterképző alkalmat a PRTA-n, melyen mintegy hatvan egyházközségi főgondnok, gondnok, presbiter, gyülekezeti tag vett részt a Dunántúli Református Egyházkerület különböző egyházközségeiből. A Presbiterképző a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia közös szervezésében kerül megrendezésre négy alkalommal. A Presbiterképző alkalmait ez év őszi-téli időszakára és a következő év tavaszára elosztva terveztük megtartani.
Ezen az első találkozón, ahogy az előzetes programban is meghirdetésre került, egy rövid kezdő áhítat után a PRTA oktatói – Dr. Nagy József docens úr és Dr. Németh Tamás professzor úr – tartottak elméleti alapvetést a presbiteri szolgálat összefüggéseit szem előtt tartva. Az első előadó elsősorban az újszövetségi gondolatmenet szerint – kiemelve ebben a Római levél 12. fejezetét – vezette végig a hallgatóságot a „mindig csak adni” gondolat és a (presbiteri) szolgálat összefüggéseire figyelve. A második előadó pedig a presbiteri szolgálat szépségét mutatta be számos személyes gyülekezeti tapasztalata, valamint a Szentírásból táplálkozó, igei megalapozottságú elméleti szempontok alapján.
Az elméleti részt a főgondnoki, presbiteri szolgálat bemutatása tette teljessé. A Presbiterképző terve szerint minden alkalommal szeretnénk, ha néhány gyülekezet mutatkozhatna be valamelyik presbitere vagy (fő)gondoka által. Így ezen az alkalmon elsőként a Dadi Református Egyházközség presbitere, Szűcs Attila mutatta be a gyülekezetben számára fontos presbiteri szolgálat lényegét. Előadásába több évtizedes üzleti világból vett és egyházi szolgálati tapasztalatait összegezve bátorította a hallgatóságot a presbiteri szolgálat ’víziót’ hordozó, azt megvalósító tudatos és lelkiismeretes megélésére.
A délelőtti programrész lezárásaként a Hévizi Református Egyházközség presbiter-házaspára, Kotora Pál és Kotora Erika vezette végig a résztvevőket a hévizi református gyülekezetben végzett ifjúsági és gyermekmunka területén, beszámolva arról, hogy a fiatal egyházközség életében honnan indult és most hol tart az ifjúsági munka a lelkészasszony és az ő nagyon összehangolt közös és áldozatos munkájuknak köszönhetően.
A szombat délutáni, rövidebb programrészben szintén két bemutatkozásra került sor. Először dr. Tapazdi Tamás, a Kaposvári Református Egyházközség főgondnoka tartott képekkel illusztrált részletes beszámolót a gyülekezet több területet átfogó és sokrétű tevékenységéről, amelyben a lelkipásztor és a presbitérium közös és jó munkájának eredménye mutatkozik meg, láttatva ebben azt is, hogy mit jelent egy jelentős katolikus közegben mégis olyan egyházi munkát végezni, ami szolgálni igyekszik a várost és a gyülekezet tagjainak jobb (lelki) életét.
A program délutáni részét Szabó Istvánnak, a Marcali Református Egyházközség és egyben a Somogyi Református Egyházmegye főgondnokának összefoglaló áttekintése zárta, beszámolva a marcali gyülekezet életének „honnan-hová” való eljutásáról (szórványból az önálló egyházközségig), melyben fontos szerepe és munkája volt a Presbitériumnak a Lelkipásztorokkal összefogva. Mindezt kiegészítette a földrajzi méretében jelentős Somogyi Református Egyházmegye életét érintő és abban gyülekezeti szinten fontos presbiteri szolgálat fontosságának bemutatásával, ebben is kiemelve azt, hogy egy nagyobbrészt létszámbeli kisebbségben milyen fontos a presbiter és lelkipásztor közös és jó munkája.
A program szünetei az ebédszünettel együtt lehetőséget kínáltak arra, hogy az egyházkerületünk különböző egyházmegyéiből érkező és gyülekezeteiket is képviselő (fő)gondnokok, presbiterek és előadók beszélgessenek saját helyi vagy tágabb egyházi területet érintő kérdéseikről, tapasztalataikról.
A Presbiterképző ez év december 6-án folytatódik, szintén a PRTA épületében. Ennek programja hamarosan meghirdetésre kerül (https://www.prta.hu/web/ és a refdunantul.hu oldalakon) és hívjuk, várjuk az érdeklődő és saját szolgálatuk erősítését, inspirációját is szolgáló találkozásra.
Tudva, hogy egymás hite, tapasztalata által együtt, jobban tudunk azzá lenni a presbiteri szolgálatban, amire remélhetőleg Jézus hívta el az ebben a szolgálatban hűséges helytállókat.
Kocsev Miklós – tudományos kutató, egyetemi tanár
(fotók: Balla Ibolya, Németh Tamásné Schédl Tímea)












