Alumni hírek
Kirándulás öregdiákjaink számára
Alumnusaink számára kirándulást szervezünk Révkomáromba és Pozsonyba, amelynek pontos ideje 2025. június 13-14. (péntek-szombat). A pozsonyi Liszt Intézet által szervezett „magyar napok hete” keretében a „több, mint szomszéd” programsorozatba kapcsolódunk be, de a kirándulás során megtekintjük Révkomárom óvárosát is. Szállásunk Pozsonyban lesz, a két nap fejenkénti önköltsége összesen 12.000 forint lesz. Az ezen felüli költségeket egyrészt a teológia vállalja át, másrészt a Pápai Református Gyülekezet alumnusoknak szánt, célzott adománya fedezi. Kérjük, hogy aki szívesen részt venne a kiránduláson, május 15-ig jelezze ezt nekünk a gergely.sar@gmail.com vagy a karib34@hotmail.com címen, illetve május 20-ig az akadémia bankszámlájára utalja át a részvételi költséget. Kérjük, hogy a közleményben tüntessék fel a nevüket, illetve azt is, hogy „kirándulás”.
Öregdiákjaink sikerei
Teológiánk egykori hallgatója, Köves Gyopárka 2025. március 25-én védte meg sikeresen doktori disszertációját a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Doktori Iskolájában. A disszertáció címe: Szövetségi teológia. A témavezető Dr. Németh Tamás, a belső bíráló Dr. Békési Sándor, a külső bíráló Dr. Balikó Zoltán volt. Gratulálunk a kiváló eredményhez!
Teológiánk öregdiákja és jelenlegi oktatója, Sárközi Gergely Antal 2024. november 18-án summa cum laude minősítéssel védte meg doktori disszertációját a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Doktori Iskolájában. Értekezésének címe: “A Pápai Református Teológiai Akadémia két világháború közötti története. Különös tekintettel az oktatástörténetre.” A témavezető teológiánk egykori professzora, Dr. Szabó Előd, a belső bíráló Dr. Lányi Gábor János, a külső bíráló pedig Dr. Márkus Mihály, nyugalmazott püspök, teológiánk emeritus professzora volt. Gratulálunk a kiváló minősítéshez!


Törőcsik, Jókai és a pozsonyi kifli
Pápai teológiánkon igyekszünk diplomaszerzés után is tartani a kapcsolatot végzett hallgatóinkkal. Ennek többféle útja van: tájékoztató leveleket küldünk, melyekből alumnus hallgatóink értesülhetnek akadémiánk belső életéről, valamint időről időre öregdiák találkozókat is szervezünk. Ugyanakkor szerettünk volna ezeken túl egy kötetlenebb lehetőséget biztosítani a végzett hallgatóinkkal való találkozásra, időtöltésre – így született meg a közös kirándulás gondolata.
Ennek eredményeként 2025. június 13-14-én első ízben vett részt a Pápai Református Teológiai Akadémia öregdiákjaiból és tanáraiból álló csoport alumnus-kiránduláson. Az úticél Pozsony és Révkomárom volt. Június 13-án Pozsonyban a Liszt Intézet vendégei voltunk, abban az épületben, ami egyben a Magyar Konzulátusnak is helyet ad. Az idei “Több, mint szomszéd – pozsonyi magyar napok” rendezvénysorozat keretében Törőcsik Mari emlékkiállítás nyílt a színművésznő születésének 90. évfordulója alkalmából. Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója mutatta be a kiállítást és beszélt a pozsonyi magyarok kulturális életéről. Pozsony főterén helyi és magyarországi ételspecialitások kóstolása mellett hallgathattuk a Magyar Banda zenéjét, az Operettgálán felcsendülő ismerős dallamokat, valamint a Magna cum Laude dalait. Másnap idegenvezető segítségével Révkomárom történelmét és nevezetességeit ismertük meg, főként Jókai életének és munkásságának legfontosabb állomásait követve.
Az út elején még nem ismerte egymást mindegyik alumnus hallgató – hiszen különböző időszakokban tanultak teológiánkon, de a közös út, a kötetlen beszélgetések, és nem utolsó sorban a finom ételek közelebb hoztak bennünket egymáshoz. Megtapasztalhattuk annak örömét, hogy jó pápai diáknak lenni – és hogy aki egyszer pápai diák volt, azt akárhová sodorhatta az élet, mindig pápai diák marad.











